Teljes megszokott a karácsony és szilveszter körüli súlygyarapodás, és az sem meglepő, hogy az év elején a legtöbben fogyókúrába kezdünk. Ebbe is úgy érdemes azonban belevágni, hogy pontos képünk van a fogyás folyamatáról, és nem rontjuk a diéta hatékonyságát tévhitekkel. Vizsgáljuk meg együtt a leggyakoribbakat!
1. A reggeli kihagyása segíti a fogyást
Akár logikusnak is tűnhet ez az elképzelés, hiszen ha nem reggelizünk, akkor kisebb lesz az egész napos kalóriabevitelünk. Szervezetünk azonban nem így működik. Ezt mutatja egy kutatás is: 2184 gyereket (9-15 éveseket) kérdeztek táplálkozási szokásaikról, majd húsz év múlva újra feltették ugyanazokat a kérdéseket. Az derült ki, hogy azoknak, akik gyerek- és felnőttkorunkban is kihagyták a reggelit, nagyobb volt a derékbősége, az éhgyomorra mért inzulinszintjük és a koleszterinszintjük. Egy 2007-es tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a reggeli kihagyása és a túlsúly között szoros összefüggés van.
2. Vannak „zsírégető ételek”, amelyek segítségével könnyebb fogyni
A „zsírégető ételek” listáján leggyakrabban az ananász, a gyömbér, a hagyma, az avokádó, a spárga, a zeller, a chili, a brokkoli, a zöld tea és a brokkoli szerepel. Jó azonban azzal is tisztában lenni, hogy tudományosan mindeddig nem sikerült alátámasztani ezeknek az élelmiszereknek a hatásosságát.
3. Tilos nasizni
Valóban sikerült bebizonyítani, hogy a túlsúllyal élők több nasit fogyasztanak, mint az átlagos testalkatúak. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy mit eszel. Egy gyümölcs, zellerszár vagy alacsony zsírtartalmú joghurt segít csillapítani az éhséget két étkezés között, és megakadályozza a túlevést. Más a helyzet, ha a nasi csokis keksz vagy chips – ebben az esetben egyébként a fogyás egyik leggyorsabb módja az, ha itt is áttérsz az egészséges falatokra. Jegyezzük meg azt is, hogy annak sincs sok értelme, ha mindentől megfosztod magad, amit szeretsz.
4. Némelyik cukor rosszabb, mint a többi
Terjed az a nézet, hogy egyes cukorfajták – például a méz vagy a juharszirup – egészségesebbek a többinél. Valójában szervezetünk azonos módon dolgozza fel – monoszacharidokká alakítja – a cukrot, függetlenül attól, honnan származik. Vannak, akik azt mondják, hogy a cukrot teljesen száműzni kell az étrendünkből. Így ez sem igaz, de a mérsékletességre mindenképpen oda kell figyelni.
5. A mesterséges édesítőszerek egészségesek
Ha a cukorfogyasztás csökkentése kerül szóba, akkor sokan az olyan kalóriamentes édesítőszerekhez nyúlnak, mint például az aszpartam. A kalóriabevitel ezen a módon csökkenhet ugyan, de a súlygyarapodás nem. 2017-ben tudósok 37 tanulmány adatait összesítve arra a következtetésre jutottak, hogy a kalóriamentes édesítők rutinszerű fogyasztása és a nagyobb testtömeg-index között összefüggés van. Vannak, akik megkérdőjelezik ezt az eredményt, de az óvatosság nem árt.