A boldogságról legtöbben úgy gondolkodunk, hogy az valami olyasmi, ami szerencsés esetben „megtörténik” velünk, „elérkezik” vagy „megadatik” nekünk. Pedig a boldogság tanulható: kora gyermekkortól történő tanulással, rendszeres ismétlésen alapuló újratanulással és fáradhatatlan gyakorlással sajátíthatjuk el.
Szélesebb értelemben a boldogság, mint életkészség az érzelmi intelligencia fogalomkörébe érthető bele. Mégis, miért van akkor, hogy a boldogság olyan ritka madár a legtöbb ember életében, és nem valamiféle gyakori, hétköznapi jelenség? A sok lehetséges válasz közül én most azt emelném ide, ami arra mutat rá, hogy a generációk közötti tudásátadási folyamatnak nem része a boldogságra való képesség mikéntjének a továbbadása – írja Fábián Tamás pszichológus a Gyógyhír Magazin cikkében.
Ez persze nem mai jelenség, egyes gondolkodók szerint már több évszázados folyamat, főleg a világ gazdasági-társadalmi értelemben fejlettebb részein. Sokkal több figyelmi energiát fordítunk egyénenként és össztársadalmi szinten is a materiális, a tudományos és a technikai-technológiai kérdésekre, mint például a pszichológiai és érzelmi életünkre. Alain de Botton kortárs gondolkodó frappáns példája szerint manapság sok aggodalom övezi, hogy a következő generációk matematikai ismeretei vajon elégségesek lesznek-e, de hogy ugyanők milyen képességekkel rendelkeznek majd a házassági konfliktusaik kezelésére, vagy a mások iránti kedvességre, már sokkal kevesebb. Sok időt fordítunk a természettudományos iskolai tananyag elsajátítására, de összehasonlíthatatlanul kevesebbet a szégyen vagy a düh érzése csökkentésének a módozataira.
Laurie Santos, a Yale egyetem pszichológia professzora szerint mindannyiunkban ott vannak olyan bosszantó gondolkodási hibák, torzítások, amelyek hátráltatnak bennünket a boldogság elérésében. Ezek egyike, hogy az intuícióink gyakran becsapnak bennünket, olyan dolgokra vágyunk, amik aztán éppen ellenkező hatással vannak ránk. Például azt gondoljuk, hogy milyen nagyszerű is lesz az életünk, ha majd sokévnyi erőfeszítés után megkapjuk diplománkat, aztán azon kapjuk magunkat, hogy nem sokkal a végzést követően pályamódosításon törjük a fejünket. Egy másik akadályozója a boldogságunknak, hogy összehasonlításokban gondolkodunk. Például jó érzés (lenne), hogy év végén jutalmat kaptunk az éves teljesítményünkért, de rossz érzéssel vesszük tudomásul, hogy a kollégánk többet kapott nálunk. Egy következő akadály, hogy hozzászokunk a jóhoz. Az agyunkban olyan kiegyenlítő folyamatok zajlanak, amik a hirtelen kiugrásokat fokozatosan visszaállítják a normál szintre. Így sosem fogjuk elfelejteni az első csók fantasztikus érzését, de a sokadik csók ugyanazzal a kedves személlyel már nem lesz ugyanolyan emlékezetes. További csavar a dologban, hogy nemcsak hogy hozzászokunk a jóhoz, de nem is vesszük észre, hogy hozzászoktunk. Túlbecsüljük, hogy az, amire olyan nagyon vágyunk milyen nagyszerű érzést fog okozni, és milyen sokáig fog tartani az a jó érzés. Sok csalódásunk ebből származik.
A boldogság tehát nem (csupán) egy érzés, hanem egyúttal egy készség is, ami elsajátítható, gyakorolható, fejleszthető. A következő néhány tippet azoknak ajánlom, akik a cikk olvasása után cselekedni szeretnének saját boldogságuk érdekében. Egyenek okosan: az étel összetétele és mennyisége kihat a jóllétükre. Fogyasszanak kevesebb koffeint, mert a sokadik kávé hatására idegrendszerük felfokozottabban működik, nagyobb a valószínűsége a szorongás kialakulásának. Kerüljék az alkoholt és a drogokat. Mozogjanak, sportoljanak, keressenek olyan testmozgást, amit örömmel végeznek. Keressenek olyan élményeket, amiket csoportosan élhetnek meg: barátokkal, családtagokkal, rokonokkal, a közösséggel, amiben élnek. Töltsenek több időt a szabadban, élvezzék a napsütést. Bontakoztassák ki rejtett kreatív képességeiket. Adjanak időt maguknak a csendes visszavonulásra, relaxáljanak. Aludják ki magukat. Egyszerű, nem?
