Nem mutat tüneteket mégis komoly galibát okozhat! A magas koleszterin nem produkál közvetlenül tüneteket, azonban közvetve okozója lehet a stroke-nak, az érszűkületnek, és az infarktusnak is. Emiatt fontos törődni vele, és odafigyelni az életmódunkra - a megfelelő ételek fogyasztásával, a kellő mozgással és odafigyeléssel csökkenthetjük a magas koleszterin kialakulásának esélyét.
Mi is az a koleszterin pontosan?
A koleszterin szó már-már mumusként van jelen a köztudatban, azonban kevesen tudják, hogy létfontosságú a szervezetünk számára. A koleszterin ugyanis sejtjeink egyik alkotó eleme, amely részt vesz a hormontermelésben és a D-vitamin felszívódásának elősegítésében. Főként a máj állítja elő, de táplálékkal is nagy mennyiségben kerülhet a szervezetünkbe. A koleszterinszint egy vérvizsgálattal ellenőrizhető, azonban a lelet értelmezése során problémát okozhat, hogy kétféle koleszterin értékhatárt találunk az eredmények között: LDL, és HDL néven.
Ezeket „jó” és „rossz” jelzővel is szokás illetni – a kezdőbetűk segítségével könnyen megjegyezhető, hogy melyik érték lesz a jó és melyik a rossz koleszterin, azaz az LDL a lerakodó, még a HDL a hasznos. Tehát azon a bizonyos labor eredményen az LDL szintet érdemes jobban megnézni, ugyanis ez játszik közre a különböző szív-, és érrendszeri betegségek kialakulásában. Tartósan magas „rossz” koleszterinszint esetében az érfalakon ásványi anyagokból és zsírból álló lerakódások keletkeznek, mely csökkentik az erek rugalmasságát, szűkítik a véráram útját és érelmeszesedés alakul ki, melynek következménye stroke vagy infarktus is lehet.
Mit tehetünk a koleszterin csökkentése érdekében?
A májunk megfelelő mennyiségű koleszterint termel, így amit étkezéssel beviszünk az már feleslegesnek minősül. Tehát a legtöbbet a csökkentés, illetve a szinten tartás érdekében helyes táplálkozással tehetünk. Illetve, ha már fennáll a magas LDL szint, akkor koleszterin diéta segítségével csökkenthetjük. A diéta során fogyasszunk kevesebb vörös húst, és zsíros tejtermékeket, egyéb húsokról távolítsuk el a zsíros részeket, és hanyagoljuk az előre csomagolt, vagy félkész ételeket. Illetve csökkentsük a lehető legkevesebbre a nassolnivalók vásárlását, ne együnk bolti kekszeket, cukros süteményeket, üdítőket, és lehetőség szerint kerüljük a túlzottan olajos rágcsálnivalókat is.
Ezek helyett fogyaszthatunk úgynevezett koleszterin csökkentő ételeket is, mint például az alma, a zabpehely, a halak, a fokhagyma, hüvelyesek, brokkoli - részesítsük előnyben a rostdús élelmiszereket, és a teljes kiőrlésű gabonákat. A megfelelő étrendet pedig egészítsük ki omega-3 zsírsavakkal, melyeknek szív-, és érrendszer védő hatásuk van. Omega-3 zsírsavak kiváló forrásai a hideg vízben élő halak, azaz lazac, hering, makréla, azonba mivel hazánkban ezek kevésbé elérhetőek így érdemes az avokádó, mandula, dió vagy kesudió fogyasztása – ezek nem csak egészséges zsírokban gazdag finomságok, de magas a magnézium és E-vitamin tartalmuk is, ami szintén segít a szív-, és érrendszeri betegségek megelőzésében.
A helyes táplálkozás mellet pedig fordítsunk időt a rendszeres testmozgásra, mellyel csökkenthetjük az említett betegségek kialakulásának esélyét, javíthatjuk az állóképességünket, megelőzhetjük az elhízást, ezzel együtt a cukorbetegséget és más anyagcsere-betegségek kialakulását.