Minden, amit a kalciumról tudni kell!

A kalciumra az egész szervezetünknek szüksége van, nem csupán a csontok szilárdságában van nagy szerepe, hanem az idegek és az izmok helyes működésében, és a véralvadásban is – szinte minden sejtünk és szövetünk számára nélkülözhetetlen. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a főbb pontokat, melyeket mindenképpen tudnod kell a kalciumról, illetve hiányáról és pótlásáról.

Mikor alakulhat ki hiányállapot?

A napi szükséges kalcium mennyiség egy átlagos felnőtt számára 800-1200 milligramm, még a gyermekek számára 800-1000 milligramm. Ez kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás mellett szinte tejesen biztosítva van, és a szervezet jól gazdálkodik a „kapott” kalcium mennyiséggel. Viszont vannak olyan helyzetek, életkörülmények, mikor fokozottabban kell rá figyelnünk - a kalciumszint több okból is csökkenhet: egyes diétáknál előfordulhat, hogy kevés kalcium tartalmú ételt fogyasztunk, és ennek következményében jelentkezik a hiány. Ezt a legegyszerűbb orvosolni, egyszerűen figyeljünk oda, hogy fogyasszunk elegendő ásványianyag tartalmú ételt, melyet kiegészíthetünk étrendkiegészítőkkel is.

A kalciumhiányt az alacsony fogyasztás mellett okozhatják betegségek is, mint a pajzsmirigy alulműködése, vesebetegségek, hasnyálmirigy-gyulladás. Illetve mivel a D-vitamin segíti a kalcium felszívódását, így előfordulhat, hogy D-vitaminhiány áll a probléma hátterében. Ilyenkor a fennálló betegség kezelésére van szükség, és a gyógyulás során a kalciumszint is helyre fog állni. De az is előfordulhat, hogy nem hiánnyal állunk szemben, hanem szükséglet növekedéssel - szükséges beviteli mennyiséget egyes életkörülmények módosíthatják, például az állapotos, vagy szoptatós édesanyák, de a sportolók kalcium igénye is magasabb az átlagnál. Ilyenkor ehhez az állapothoz kell alkalmazkodni.



Mik a kalciumhiány jelei?

Előfordulhat, hogy a kalciumhiány tüneteit összekeverjük a magnéziumhiánnyal, hiszen hasonlóképpen járhat izomgörcsökkel, izomfájdalommal. A két ásványianyag szorosan összefügg, és segítik egymás felszívódását, a kalcium hiánya azonban az idegvégződések túlérzékenységével, izomrángással, és zsibbadással is jelentkezhet. Ezek mellett mivel a kalcium a csontok és a fogak szilárdságáért is felel, így előfordulhat, hogy ha túl kevés jut a szervezetbe, akkor az a fogak és a csontok elgyengülnek: nehezebben gyógyulnak az esetleges csonttörések, fogérzékenység, a fogak romlása, és rossz tartás alakulhat ki. Továbbá legyengülhet az immunrendszerünk, így könnyebben kaphatunk el fertőző betegségeket.

Hogyan pótolható?

A kalciumszint vérvétellel ellenőrizhető, ha alacsonynak bizonyul, a kalciumpótlás során növelni kell a kalcium tartalmú ételek fogyasztását. Ilyenek a tejtermékek, az olajos magvak, a karalábé, a brokkoli, a káposztafélék, és a búzacsíra. De a lazac, a chia-mag, a szardínia, a leveles zöldségek, és a zabpehely is kiváló kalciumforrásként szolgálnak. Hosszan tartó kalciumhiány esetén előfordulhat, hogy a D-vitamint is pótolni kell, ilyenkor a helyes táplálkozás mellett segítségünkre lehetnek egyes étrendkiegészítők. Mivel a legfőbb kalciumforrásunk a tej, így tejmentes diéta mellett fokozott figyelmet kell fordítani a többi beviteli forrásra, szükség esetén pedig igyunk kalcium pezsgőtablettát és magas kalciumtartalmú ásványvizek.