Itt a farsang, áll a bál

A farsang a vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig (hamvazószerda előtt, húsvétvasárnap előtti 47. nap, 2019-ben február 6.), a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése.

Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságokkal összekapcsolt télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A farsang a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon”, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. Erre utal az ünnepnapok elnevezése is (pl.: első menyegzős vasárnap = vízkereszt utáni első vasárnap, vővasárnap = farsangvasárnap az ifjú férj az após kontójára fogyasztott stb.). A falvakban a legények szervezték a bálokat. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjára tűzte. A báli szezon és táncmulatság lényege az eljegyzés volt.

Farsangvasárnap

A farsangvasárnap a farsangi időszak végén lévő farsang farkának első napja. Számos helyen ezen a napon tűzték a legények kalapjukra a kiválasztott lányok bokrétáját. További elnevezései: csonthagyóvasárnap, ötvenedvasárnap, sonkahagyóvasárnap, hathagyóvasárnap, kilencben hagyó harmad vasárnap, piroskavasárnap (piroska nevű kalács után), vővasárnap (az ifjú férj a lány családjának kontójára mulatott), sardóvasárnap (sodrózás jelentése szerencsekívánás), vajhagyóvasárnap (görögkatolikusoknál). Hétfő a farsang farkának középső napja. Gyakran ezen a napon tartották az asszonyfarsangot. Ezen a napon a nők korlátlanul ihattak, zeneszó mellett nótáztak, férfi módra mulattak. Ezután húsvétig már tilos volt az esküvő, a tánc és a vigadalom. További elnevezései: húshagyó hétfő, böjtelő hétfő.

 

Húshagyókedd

A húshagyókedd, a farsang és egyben a farsang farkának utolsó napja. Mozgó egyházi ünnep, mindig 47 nappal előzi meg a húsvétot. A farsangtemetés időpontja. További elnevezései: húshagyási kedd, farsangkedd, madzaghagyókedd (ez utóbbi utalás a madzagon lógó ételek elfogyására). Ezen a napon általában szalmabábut (kisze) vagy koporsót égettek, jelképesen lezárták a farsangot és a telet.

A húshagyókeddet követi a hamvazószerda, a 40 napos nagyböjt kezdete. A keresztények ilyenkor nem esznek húst és befejezik a mulatozásokat, böjtölnek 40 napig, húsvét vasárnapjáig.

 

Koncz király és Cibere vajda

Koncz király és Cibere vajda egy Európa-szerte elterjedt szokás, dramatikus játék. Cibere vajda neve a böjti ételt, a ciberét jelképezi, Koncz király pedig a húsos, zsíros ételeket. Vízkeresztkor és húshagyókedden megküzdöttek egymással, első esetben Koncz király, másodízben pedig Cibere vajda nyerte a párviadalt. Farsangi szokások keretében szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet.

 

Erdélyben

Társadalmi keretük a dramatikus-játékos szokásokkal telítődött fonó. A leányfonókban a munkát a fonójátékok váltogatták. A legények játékai részben ügyességi és erőpróbák voltak, részben a fiatalabbak, be nem avatottak ugratására szolgáltak. Leányok és legények közös társasjátékai sokszor párválasztó jellegűek és gyakran zálogkiváltással, öleléssel, csókkal végződtek. A fonók gyakori vendégei voltak az alakoskodások utolsó és legfontosabb képviselői: a farsangosok vagy népi elnevezéssel maszkurák, maszkurások. Játékuk valamilyen tréfás jelenet (állatvásár, halottsiratás, temetés), nemritkán drasztikus és obszcén jelenetekkel. Jelenetük egy része vagy befejezése szilaj, sokszor groteszk tánc; a kizárólag ilyenkor dívó farsangos vagy maszkurás táncdalt az egész fonó énekelte.

Húshagyókedden történt, a sok farsangi lakodalom után, a pártában maradt leányok, agglegények kicsúfolása. Az ún. tuskóhúzás vagy tuskózás a legények tréfás lakodalmi menete volt végig a falun; a menet végén vénleánynak öltözött legények kötélnél vagy láncnál fogva egy fatuskót húztak a pártában maradt leányok megbélyegzésére. A másik húshagyókeddi szokás a farsangtemetés: szintén tréfás felvonulás, amelynek végén a farsangot (vagy telet) jelképező és a faluban végighordott szalma- vagy rongybábut tréfás siratás közben elégették, esetleg a vízbe dobták. A farsangi húsos ételek után a böjtös ételek győzelmét jelképező Cibre (Cibere) vajda és Konc (Csont, Sódar) vitéz (király) párviadalát valaha szintén megszemélyesítették.