Különösen a rizikócsoportba tartozóknak és az egészségügyi intézményekben dolgozóknak érdemes oltatniuk magukat, számukra az idei szezonban is 1,3 millió adag térítésmentes vakcina áll rendelkezésre.
Müller Cecília országot tisztifőorvos elmondta, a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése szerint az 51. héttől 11 ezer megbetegedést regisztráltak. A szakemberek január végére, február elejére prognosztizálják az influenzajárványt. A védettség az oltás beadásától számítva két hét alatt alakul ki. A szakember kiemelte, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek, a várandósoknak és a 60 évnél idősebbeknek mindenképpen érdemes kérniük az oltást. A félévesnél idősebb gyerekek számára külön védőoltás áll rendelkezésre. Féléves kor alatt nem ajánlott az oltás, de a családtagoknak érdemes beoltatniuk magukat.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az influenza elleni védekezés legjobb eszköze a védőoltás, és a személyes higiéné követelményének – gyakori kézmosás, fertőtlenítés – fokozott betartása. Mint mondta, az oltással csökkenthető a betegség nyomán kialakuló szövődmények száma, a statisztikák azt mutatják, hogy az oltásokkal felére csökkenthető a kórházi kezelések száma, és 30 százalékkal csökken a halálozás. Az államtitkár szerint fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók is kérjék az oltást, hiszen így nemcsak magukat, hanem a betegeket is megvédhetik a fertőzés ellen.