Ezt valószínűleg rosszul tudtad az alvásról

Az alvás nagyon fontos egészségünk szempontjából, hiányában olyan betegségek alakulhatnak ki, mint a cukorbetegség, depresszió vagy a stroke. Számos tévhit és mítosz övezi, pedig az alvással kapcsolatos kérdésekben jó lenne tisztán látni. Segítünk, olvass tovább!

 

1.      Az agyunk megpihen alvás közben

Agyunk szerencsére alvás közben sem pihen, hiszen olyan létfontosságú funkciók, mint a lélegzés és a szívverés, soha nem állhatnak le. Azonkívül az alvás REM (rapid eye movement, gyors szemmozgás) szakaszában agyunk csaknem olyan aktív, mint amikor ébren vagyunk, még akkor is, ha ilyenkor nehéz felébreszteni az alvót. A non-REM szakaszban egyes agyterületek valóban nyugalmi állapotban vannak ugyan, mások azonban, például az érzelmekért felelős amygdala éppen ilyenkor lendülnek akcióba.

 

2.      Ha emlékszel az álmodra, jól aludtál

A legtöbb ember minden éjjel álmodik, legfeljebb később nem emlékszik rá. Többnyire a REM-szakaszban álmodunk, de azonnal elfelejtjük. Csak akkor nem halványul el a kép, ha felébredünk közben. Egy kutatás során azokat az embereket vizsgálták, akik azt állították, hogy általában jól emlékeznek az álmaikra. Kiderült, hogy gyakrabban riadtak fel, mint azok, akik nem tudták visszaidézni, mit álmodtak. Az összefüggés tehát éppen fordított: azok alszanak jobban, akik nem emlékeznek az álmaikra.

 

3.      Az alvajárókat nem szabad felébreszteni

Elterjedt az a nézet, hogy az alvajárókat nem szabad felébreszteni, mert szívrohamot kaphatnak, sőt akár meg is halhatnak. Ez nem igaz. Azt viszont érdemes tudni, hogy zavarodottak lehetnek, megijedhetnek, vagy agresszíven is viselkedhetnek. A brit National Health Service weblapja azt ajánlja, hogy óvatosan vezessük vissza őket az ágyukba. Itt biztonságban lesznek, hiszen meg is sérülhetnek, ha becsukott szemmel sétálnak a lakásban. Kicsit később azonban érdemes gyengéden felébreszteni az alvajárót, hogy az epizód ne ismétlődjön meg.

 

4.      Az alkohol garantálja a jó alvást

Ha valaki alkoholt fogyasztott, gyorsan elalszik és gyakran nehéz felébreszteni. Talán ez az alapja annak a tévhitnek, hogy aki szeszes italt fogyasztott, az jobban alszik. Ez azonban nem igaz, sőt ebben az esetben rosszabb az alvásminősége a józanokéval összehasonlítva. Egy tanulmány szerint a REM-alvás százalékos aránya már csekély mennyiségű alkohol fogyasztása esetén is csökken. Egy másik kutatás pedig arra világított rá, hogy azok között, akik rendszeresen fogyasztanak szeszes italt, 35-70 százalék (!) között van az álmatlansággal küzdők aránya.

 

5.      Hozzá tudod szoktatni szervezetedet a kevesebb alváshoz

Azok szervezte, akik rendszeresen hat órát vagy ennél kevesebbet alszanak, valóban hozzászokhat ehhez, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne többre szüksége. Napi teljesítményükben is megfigyelhető a fokozatos csökkenés. Létezik egyébként egy ritka genetikai mutáció, és az ebben szenvedők valóban beérik kevesebb alvással, de itt sem a szervezet „edzéséről” van szó.

 

Forrás: healthline.com