5 tünet, ami vashiányra utal

A vashiány ma már népbetegségnek számít, a lakosság közel 80 százaléka legalább egyszer találkozik vele élete során. Rengeteg tünet utalhat a vaspótlás szükségességére, azonban kevés egyértelmű közülük. Pedig a vas nélkülözhetetlen szervezetünk számára: biztosítja az oxigén sejtekhez való eljutását. Viszont a probléma ott kezdődik, hogy a szervezetünk nem képes előállítani, kizárólag külső forrásból tudja hasznosítani, így egyértelmű, miért fontos időben felismerni hiányát.

Állandó kimerültség

Ha valaki fáradtnak érzi magát annak millió oka lehet - például stresszes, túlhajszolt életmód, kevés vagy nyugtalan alvás, stb. Viszont, ha huzamosabb ideig fennáll ez az állapot, akkor érdemes utánajárni a tünet forrásának, mert könnyen lehet, hogy vashiány okozza. Annak ellenére, hogy az állandó fáradtságérzet az egyik legjellemzőbb tünete a hiánynak nagyon könnyen túllépünk rajta és az aktuális problémákra fogjuk, nem gondolva arra, hogy komolyabb gond lehet a mögötte.

Sápadt bőr

A bőr egészséges tónusát a kis artériák vérrel való telítettsége és a hemoglobin szint adja, melyekhez elengedetlen a vas jelenléte. Így, ha csökken a vas mennyisége a szervezetünkben az említett elemek is csökkenésnek indulnak, ezáltal elveszíti a bőr az egészséges, rózsás színét. Viszont mindezek következményében nem csak a bőr színe, hanem az ajkak, az íny és az alsó szemhéj is fakóbbá válik.

Heves szívdobogás

Ha hirtelen elkezd kalapálni az ember szíve az elég ijesztő, viszont nem feltétlenül kell egyből komoly szívbetegségre gondolni. Gyakran áll vashiányos vérszegénység a tünet hátterében. Viszont, ha ismert bármilyen szívbetegség, akkor javasolt sűrűbben ellenőrizni a vas értékét, ami egy rutin vérvételből megállapítható.

Gyakori fejfájás

Fejfájás szinte bármitől és bármikor kialakulhat főként, ha frontérzékenységgel, vagy migrénnel küzdünk. Viszont számos betegségnek is lehet a tünete, de okozhatja stressz, kialvatlanság, folyadék hiány, vagy akár vashiány is. Ugyanis a vas hiányában nem jut elegendő oxigén az agyba, amitől vissza-visszatérő fejfájás jöhet létre.

Erős menstruáció

Nők esetében gyakori, hogy a menstruáció alatt kialakuló erős vérzés következménye lesz a vashiány, hiszen ilyenkor a kelleténél több vért veszítünk, mellyel a vas is távozik a szervezetünkből. Ha erős vérzéssel küzdünk érdemes ellenőrizni a vas mennyiségét a szervezetünkben, és pótolni azt mielőtt hiánybetegség alakul ki.

A szervezetünk igen érdekes működik, ha odafigyelünk arra, hogy mit kívánunk gyakran mutat rá arra, hogy mire is van szükségünk. Nincs ez másképpen a vas esetében sem, megfigyelések szerint kimondottan furcsa ételeket kíván az, akinek vaspótlásra van szüksége. Ennek okára még nincs válasz, de érdemes figyelni a testünk jelzéseit. A vas pótlása történhet természetes úton, vagy akár vas tabletta szedésével is. Ha teheted egyél gyakran mogyorót, mely az egyik legmagasabb vastartalmú olajos mag, de érdemes vörös húsokat, tojást és tejtermékeket is rendszeresen fogyasztani.