Az időskori egészség titka: kevesebb ücsörgés, több mozgás

Kisebb eséllyel következik be a csípőtáji törés – időskori combnyaktörés, csípőcsonttörés és pretrochanter, azaz a tokon kívül, a combcsont felső végén létrejövő törés – azoknál az idősebb nőknél, akik naponta végeznek valamilyen könnyű mozgást, például sétálnak.

Magyarországon is a csípőtáji törés az egyik leggyakoribb és legrettegettebb sérülés az idősebbek között – számuk évente 16 ezerre tehető. Tanulmányok egész sora korábban is kimutatta, hogy a nem megerőltető, de rendszeres mozgás csökkenti a törés bekövetkezésének esélyét, most pedig egy újabb, nagy mintán végzett kutatás is megerősítette ezt az összefüggést – írja a webmd.com tudományos ismeretterjesztő portál.

A JAMA Network Open folyóiratban publikált tanulmányban egy olyan kutatás eredményét mutattak be, amit 1990 óta folytattak 77 ezer 50 és 79 év közötti nő bevonásával az USA negyven orvosi központjában. A résztvevők folyamatosan beszámoltak – egyebek mellett – arról, mennyi fizikai aktivitást végeznek egy nap. Tizennégy év átlagában a nők egyharmada szenvedett csonttörést – azoknál, akik aktívabbak voltak, ez az arány alacsonyabb volt. Számszerűsítve az összefüggést: 12%-kal ritkábban szenvedtek csípőtáji törést azok, akik aktívabb mozgást végeztek, például kocogtak, de még a kisebb aktivitás, például a lassú tánc, a séta és a bowling is mérsékelte a kockázatot. Csak hogy képben legyünk: a magyar adatokra lefordítva ez a 12 százalék körülbelül 2 ezer embert jelent.

 
Az időskori egészség titka

A kutatás rávilágított arra, hogy az időskori egészség titka összefoglalható a „kevesebb ücsörgés, több mozgás” mondatban. A mozgásnak ráadásul egyéb pozitív élettani hatásai is vannak: kedvező hatást gyakorol a vérnyomásra, a cukorbetegségre, és csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

„Örülünk, hogy sikerült alátámasztani a séta és a kisebb eséllyel bekövetkező csípőtáji törés közötti kapcsolatot. Ahogyan öregszünk, egyre kevésbé végzünk fizikailag megerőltető feladatokat. A kutatás azt mondja, hogy nem kell nagy dolgokra gondolni, ha tenni akarunk valami igazán hasznost az egészségünkért: már az egyszerű gyaloglás is elég” – értelmezi az adatokat Michael LaMonte, a buffalói egyetem professzora, aki részt vett a kutatásban.

Az enyhe fizikai aktivitás nem növeli ugyan a – a törések szempontjából szintén kritikusnak számító – csontsűrűséget, de erősíti az izmokat és javítja az egyensúlyérzéket. Ezek is nagyon fontos faktorok, ugyanis a csípőtáji törés szinte mindig esés következménye.



Tudta?

Öt emberből egy, akinek csípőtáji törése volt, két éven belül újra elszenvedi ugyanazt a törést. Megelőzheti a bekövetkezését, ha követi a következő egyszerű tanácsokat:

- Mozogjon rendszeresen minél többet! Napi fél óra séta a minimum, és a heti három-négyszer napi 20 perchez még az idősebbeknek is ragaszkodniuk kell. Hasznos tanácsokat találhat a „Mozdulj, hogy gyógyulj!” gyógytornafüzetekben.

- Érdemes elmenni csontsűrűség-vizsgálatra, és az eredményekről konzultálni a háziorvossal. Nagyon ajánlott a megfelelő mennyiségű D-vitamint és kalciumot (joghurt, sajt, túró, brokkoli, szárazbab, sárgarépa, halak, mandula, füge stb.) tartalmazó egészséges, friss zöldségben és gyümölcsben gazdag étrend követése is.

- Érje el, majd tartsa meg egészséges testtömegét. A túlsúly több szempontból is káros, szabaduljon meg tőle!

- Csak mértékkel fogyasszon alkoholt.

- A dohányzást hagyja abba.

Különösen azoknak érdemes odafigyelni erre, akiknek a családjában előfordult a csípőtáji törés, hiszen például a csontritkulás 60-80 százalékos eséllyel örökölhető.