Óvjuk a szemünket!

Akár szemüveget hord valaki, akár teljesen ép, tökéletes a látása, az intenzív napfény ellen hatásos védelemre mindenkinek szüksége van. A nyári hónapokban egyre erősebb UV sugarak ellen érdemes már gyermekkortól kezdődően védekezni.

 

Az utóbbi években már az egészségügyi hatóságok figyelmeztetnek az UV sugárzás veszélyeire, szükség esetén UV riadót rendelnek el. Ezeket a figyelmeztetéseket mindenkinek ajánlott betartania, vagyis az erős napfényes órákban kerülni kell a strandot, a vízpartot, pláne a napozást. Ám ettől még nem állhat meg az élet, a mindennapi tevékenységek sokaktól megkövetelik, hogy a legmagasabb UV értékek ellenére is kimenjenek az utcára, vagy a szabad ég alatt végezzék a munkájukat. A szemüveget vagy kontaktlencsét viselők közül is sokan bizonytalanok, hogy milyen hatásos, napfény elleni védelmet válasszanak. amely egyrészt megelőzi a napjainkban egyre gyakoribb szürkehályog megjelenését, illetve egyéb, az UV sugárzással kapcsolatos szembetegséget.

 A keret is védhet

Az már széles körben közismert tény, hogy kizárólag UV szűrős napszemüveget érdemes vásárolni, lehetőleg megbízható szakboltban, optikusnál. Így biztosak lehetünk abban, hogy a szemüvegen feltüntetett UV érték valódi védelmet nyújt. A keret kiválasztásánál az aktuális divatforma elé érdemes helyezni azt a szempontot, hogy a keret mennyire kényelmes, és megfelelően, felül és oldalt is védje a szemet. A szakboltokban már kisgyermekeknek is kínálnak kényelmes napszemüvegeket. Azokon a hagyományos szemüvegszár helyett gumirögzítést alkalmaznak, mert ez sokkal biztonságosabb és könnyebben kezelhető. A napszemüveg lencsék ma már szinte 100 százalékban műanyagból készülnek, ám ez nem azt jelenti, hogy nem szolgálnának kellő mértékű védelemmel. Ráadásul az üvegnél könnyebbek, kevésbé sérülékenyek és a karcolásokat is jobban állják. Az viszont fontos szempont, hogy milyen színű lencsét választunk. Általában a sötétebb árnyalatú szürke, barna, vagy zöld lencsék a célnak megfelelők. A némelyek által divatosnak vélt sárga, kék, rózsaszín, vagy piros lencséket inkább kerüljük.

Dioptriás fényvédelem

Vannak személyre szabott, az egyén igényeinek maximálisan megfelelő lencsék is, amelyeknek az ára természetesen az átlag napszemüvegének a sokszorosa. Ilyenek például az úgynevezett fiziológiás színekkel gyártott lencsék. Ezek lényege, hogy viselője szeme előtt a lencse hatására sem torzulnak el a természet színei és, csak a tónusuk lesz mélyebb. Ezt a speciális napszemüveget általában a sportolók, a vízi és téli, illetve a technikai sportok kedvelői viselik. E lencsék drágább változata polarizált hatású, vagyis kiszűri a környezet visszatükröződéseit. Aki nem ilyen speciális célokra használja a napszemüveget, de szeretne az átlagosnál igényesebb lencsét viselni, rendelkezésére áll a fényre sötétedő lencse. Minél napfényesebb terepen használják, annál sötétebb lesz az üveg, árnyékos helyen viszont kivilágosodik. Optikusnál az igényesebb lencsék az dioptriás változatban is megrendelhetők, körülbelül 4 dioptriáig. Praktikus megoldás lehet szemüvegesek számára az úgynevezett clip-on szemüveg, a normál lencse elé felcsíptethető, és felhajtható lencsék.

Sportoláshoz praktikusabb a kontaktlencse használata, ám ehhez is ajánlott a megfelelő mértékű védelmet nyújtó napszemüveg viselete, bár ma már vannak UV szűrős kontaktlencsék is.

Gondos kezelés

Akik kontaktlencsét hordanak, érdemes nyáron még fokozottabban ügyelniük a higiénés előírásokra, mert a melegben sokkal nagyobb a fertőzésveszély. Alapelv, hogy kontaktlencsével nem szabad vízbe menni, sem fürdeni, sem vízi sportot űzni, mert nagyon nagy a fertőzés veszélye. További fontos figyelmeztetés, hogy a kontaktlencse tisztítószere csak egyszer használható. Ápolószer váltásánál feltétlen figyelni kell az esetleges allergiás tünetek jelentkezésére. Az arcápolók használatánál is fokozott óvatosság ajánlott, mert a szemkörnyékére felkenve a melegben hamar ráolvadnak a bőrre és a szembe juthatnak, a kontaktlencsére. Ez pedig tisztítószerekkel eltávolíthatatlan réteget képez a lencsén, vagyis tönkreteszi.                            

Elraktározott ártalmak

A szemet érő káros UV sugárzás, hasonlóan az ember bőréhez, egy életre „elraktározódik" a testben. Ez azt jelenti, hogy a gyermekkortól elszenvedett sugárterhelés hatásai összeadódnak. Ennek egyik súlyos következménye lehet a mostanában egyre gyakrabban előforduló szürkehályog, de nem ritka a szemrák sem, amely a bőr daganatos elváltozásához, a melanomához hasonlóan alakul ki. Enyhébb esetben a napvédelem hiánya különböző gyulladásos szembetegségeket idézhet elő.

Lóránth Ida

2010/08.