Esély az önálló életre

1996-ban öt magánszemély hozta létre a Fehér Bot Alapítványt, hogy elősegítsék az Észak-alföldi régióban élő látássérültek rehabilitációját. Az „Esély az önálló életvitelre”elnevezésű projekt a szolgáltatások fejlesztését tűzte ki célul, melyet az Európai Unió közel 120 millió forintos támogatása tesz lehetővé.

A Fehér Bot Alapítvány egyik alapítója és elnöke dr. Szabó Miklós ügyvéd. Tudja, milyen nehézségekkel kell megküzdenie annak, aki tanulni, dolgozni akar, milyen fontos, hogy legyen, aki segít, hiszen ő tízévesen kezdte elveszíteni a látását, és tizenhat éves korára megvakult. Hálásan gondol azokra, akik magnóra mondták a tananyagot, hogy leérettségizhessen, és az egyetemen együtt vizsgázhasson a látókkal. Ma már nyugdíjas ügyvédként csak az alapítvány ügyeivel foglalkozik.

- 1996-ban, az alapítvány első alapító okiratában a látássérültek rehabilitációja szerepelt, a régióban elő több mint ötszáz vak és gyengénlátó társadalmi esélyegyenlőségének elősegítését, művelődési lehetőségeinek támogatását tűztük ki célul - emlékezik a kezdetekre dr. Szabó Miklós. - De két év múlva tevékenységünket kiterjesztettük más sérültekre is. 2000-től támogató szolgálatot működtetünk a térségben élő minden fogyatékos csoport számára, felnőttképzéssel segítjük a megváltozott munkaképességű munkavállalókat. A munkáltatók többféle sérüléssel élő embert tudnak foglalkoztatni, mi a képességeik alapján tudunk közvetíteni a dolgozókat.

Európai Uniós és hazai pályázatokból finanszírozzuk a programokat. Az „Esély az önálló életvitelre" projekt célja az Észak-alföldi régióban élő, látássérültté vált személyek elemi rehabilitációs szolgáltatásának biztosítása és továbbfejlesztése a helyi specifikációk, és a többéves szakmai tapasztalat figyelembe vételével. Az alapítvány a projektbe bevont 366 fő számára nyújt elemi rehabilitációs szolgáltatásokat, 318 főt felkészít az önálló életre. Látássérültként bárki ingyenesen igénybe veheti a Fehér Bot Alapítvány Rehabilitációs és Oktatási Központjainak szolgáltatásait: részt vehet látásvizsgálaton, látástréningen, megtanulhat tájékozódni és közlekedni, újra elsajátíthatja a mindennapos tevékenységeket, az életvitelhez szükséges segédeszközök használatát, a Braille írást és olvasást, a kommunikációs és számítástechnikai eszközök használatát, rehabilitációs, életvitel és életmód tanácsadásban részesülhet, speciális tréningeken fejlesztheti szociális és kommunikációs készségeit.

A projekt hosszú távú célja a régióban élő látássérültek munkaerő-piaci kondícióinak és életminőségének növelése, az elemi rehabilitációs és fejlesztési program, valamint a foglalkozási rehabilitációs koordinációs tevékenység megvalósulása révén.

Dr. Szabó Miklós szívén viseli a sérült fiatalok sorsát is. Az alapítvány tehetséget kibontakoztató különórák, továbbá érettségire, egyetemi felvételire felkészítő tanfolyamok támogatásával segít a hátrányos anyagi helyzetben élőknek.

 

Fehér Bot Alapítvány

Székhely: Hajdúdorog, Nánási út 4.

További információ: www.feherbot.hu, telefon: 52/572-079

 

Kolimár Éva