Elkerülhető kockázatok

Bár egyre több daganatos beteget sikerül meggyógyítani, a rák továbbra is a vezető halálozási okok egyike a fejlett világban. Hazánkban évente több mint 30.000 emberéletet követelnek a daganatos megbetegedések. Simon Tamás professzor, a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy felvilágosítással és szűrővizsgálatokkal az esetek egyharmada megelőzhető lenne.

Az egészséges táplálkozás, az megelőzést szem előtt tartó életmód számos betegség, közöttük a rák kialakulásának kockázatát is csökkenti. Jó, ha tudjuk, hogy a táplálék maga is tartalmazhat rákkeltő anyagokat, például gombatoxinokat, ezért a penészes élelmiszert inkább dobjuk ki. Ételkészítés során is keletkezhetnek egészségre ártalmas vegyületek, ezért ritkábban együnk grillezett, füstölt ételeket. Az élelmiszer adalékanyagok kívánatosabbá teszik a terméket, de szervezetünk számára fölösleges kockázatot jelenthetnek a mesterséges édesítőszerek, ízfokozók, állományjavítók, térfogatnövelők, konzerváló anyagok.

Életmód

A túlzott energia-bevitel, illetve a mozgásszegény életmód, és az emiatt kialakuló elhízás növeli a méh-, a vese-, a vastagbélrák veszélyét, a változókor után kialakuló testtömeg-növekedés fokozhatja az emlődaganat kockázatát. Ezzel szemben a rendszeres mozgás, a sport csökkentheti a tüdő-, a vastagbél- és a mellrák keletkezésének rizikóját. Ezért ajánlott odafigyelni arra, hogy mit és mennyit eszünk-iszunk, összességében a táplálkozásunk arányban álljon a fizikai aktivitásunkkal. Az optimális testtömeg megtartásához, illetve visszaszerzéséhez a megfelelő étrend mellett a rendszeres mozgás is fontos.

Az egészség megőrzését szolgálja a lelki jól-lét, a stresszkezelés, a feszültségoldás technikájának elsajátítása, az önpusztító szenvedélyek kontrollja: az alkoholfogyasztás mérséklése, a dohányzás és a drog elutasítása.

Étrend

Aki fogyni szeretne, annak elsősorban a zsiradék- és cukorbevitelt kell erélyesen csökkentenie, viszont érdemes minél több - vitaminokban és antioxidánsokban gazdag - zöldséget és gyümölcsöt, továbbá teljes kiőrlésű gabonafélékből készült, értékes rostokat tartalmazó élelmiszert fogyasztania. Az ajánlott étrend nemcsak az optimális testsúly elérésében és megtartásában segít, hanem egészségvédő hatású is, csökkenti számos daganat kockázatát. Például a zöldfőzelékek a szájüreg, garat, nyelőcső, tüdő daganatai ellen védenek, a nyersen fogyasztható zöldségfélék, mint a hagyma, sárgarépa, paradicsom, citrusfélék a gyomorrák kialakulását gátolják, és a zöldsége, gyümölcsök általában mérséklik a vastagbél-, illetve végbéldaganat veszélyét. Ezért hasznos lenne, ha naponta 400-800 gramm zöldség és gyümölcs kerülne az asztalunkra.

A teljes kiőrlésű gabonafélékből készült termékek élelmi rostokban gazdagok, ami segít karbantartani az emésztést, és csökkenti a vastagbél-, végbél-, mell- és hasnyálmirigy-daganat kockázatát. Ugyancsak hasznos, ha a vörös húsok (marha, sertés, birka) helyett előnyben részesítjük a fehér húsokat (csirke, pulyka, kacsa) és minél több halat eszünk.

Napozás

A leghatásosabb módszer a napsugarak (UV sugarak) okozta bőrkárosodás és bőröregedés megelőzésére az volna, ha nem mennénk a napra. De napfényre szükségünk van, nemcsak kedélyállapotunkra, a szervezetünkre is jó hatással van, egyben fontos D-vitaminforrást jelent, amely kulcsfontosságú szerepet játszik immunrendszerünk megerősítésében. Ehhez azonban elég, ha 30 percen át éri napfény a bőrünket. A vágyott barnaságról mégsem kell lemondani, csak ajánlott sokkal óvatosabban napozni és magas minőségű fényvédő termékeket használni. Vigyázzunk a gyermekekre, mert a bőr „nem felejt", az évek során elszenvedett ártalmak összeadódnak, és a kisgyermekkorban elszenvedett leégés a többszörösére növeli a felnőttkorra kialakuló bőrrák kockázatát!

Védőoltások

Ajánlott védekezni az igazoltan rákokozó fertőzések ellen, mint például a fertőző májgyulladást (hepatitis) okozó vírusok vagy a méhnyak-rák kialakulásával kapcsolatba hozható humán papilloma vírus egyes fajtái.

A saját egészségéért felelősséget érző ember nem mulasztja el a szűrővizsgálatok lehetőségét, és ha szokatlan tünetet észlel magán, orvoshoz fordul.

Tanácsok a napos időkre

* Kerüljük a napozást 11 és 15 óra között, mert ebben az időszakban legerősebb a káros UVA és UVB sugárzás!

* A napvédő krémek használatát 2-3 óránként meg kell ismételni!

* Fürdőzés előtt és után is kenjük be magunkat napvédő termékkel, mert a vízfelületről visszaverődő fény megnöveli az UV-sugárzás hatását!

* Felhős időben is magas lehet az UV-sugárzás szintje, ezért ilyenkor is használjunk fényvédőket!

* A gyerekek érzékeny bőre rövid idő alatt leéghet, ezért nem lehet kitenni őket közvetlen napsugárzásnak és árnyékben is be kell kenni a bőrüket magas faktorszámú napvédővel.

 

Kolimár Éva