Aranyér – megelőzhető panaszok

Megfigyelhető, hogy egyes családokban halmozottan jelentkezik a probléma, többen is küszködnek aranyérrel. Ebből arra lehet következtetni, hogy az örökölhető hajlam mellett az életmód is szerepet játszhat a panaszok kialakulásában.

Aranyérnek a végbél és a végbélnyílás falában található vénatágulatokat nevezzük. Amennyiben ezek a végbélnyíláson belül maradnak, belső aranyérnek, ha azon kívül kerülnek, külső aranyérnek nevezzük. Rendszerint felnőtt korban jelentkezik, de a megelőzést már gyermekkorban érdemes elkezdeni.

A bajok oka

Szakértők szerint az aranyér kialakulásában szerepet játszik az örökölhető kötőszöveti gyengeség és a vénás elfolyás nehezítettsége a fokozott hasüregi nyomás miatt, amit előidézhet székrekedés, nehéz súlyok emelése, nők esetében a terhesség, de hozzájárul az ülő munka, az elhízás, a mozgáshiány, a rostszegény táplálkozás.

Az aranyér jellemző tünete a végbéltáji viszketés, égő érzés. Fájdalom rendszerint akkor alakul ki, ha az aranyeres csomó begyullad. Ilyenkor a benne lévő vér megalvad, a csomó megduzzad, az ülés is kellemetlenné válhat. A fájdalom testhelyzettől függően változó erősségű, székeléskor fokozódhat. Kezelés nélkül a panaszok néhány napig egyre erősödnek, és csak hetek alatt szűnnek meg teljesen. Ijesztő tünet lehet a vérzés, ami a székleten vagy a toalettpapíron látható. Szerencsére ez a legtöbb embert arra készteti, hogy szemérmességét legyőzve orvoshoz forduljon. A vérnyomok sok esetben valóban csak aranyérre utalnak, de daganatos elváltozás figyelmeztető jele is lehet. Ha a beteg időben orvoshoz kerül, akkor egyrészt kiderül, mi okozza a panaszokat. Az aranyeres tünetek gyorsan enyhíthetők, megszüntethetők gyógyszerekkel, kúppal, vagy az elvégzett ambuláns beavatkozásokkal egy esetleges későbbi műtét is megelőzhető. Másrészt az elvégzett vizsgálatok tisztázzák, hogy található-e kezdődő rosszindulatú elváltozás a végbélben, amely idejében felfedezve jó eséllyel gyógyítható.

Szorult helyzetben

Aranyér kialakulására hajlamosít a krónikus székrekedés. Rohanó életmódunk részeként megtanultuk elnyomni a természetes ingereinket, aztán hashajtóval próbáljuk elérni a kívánt hatást. Már gyermekkorban törekedni kell egy olyan napi ritmus kialakítására, melyben a székletürítés mindig azonos időben történik. Ha menni kell, egészségünk érdekében ne tartsuk vissza! Székletürítés után alaposan mossuk meg az altestet, vagy ha ez nem megoldható, használjunk nedves törlőkendőt.

A székrekedés megelőzhető rostban gazdag ételek és kellő mennyiségű folyadék fogyasztásával. Segítenek a korpás kenyerek, kekszek, a lenmag, a szezámmag, a kukorica, a friss zöldségek, gyümölcsök, a brokkoli, alma, mazsola, szőlő, savanyú káposzta. Kevésbé előnyös a csokoládé, a banán fogyasztása. Apró trükkökkel megszerettethetjük a gyerekekkel a gyors és egészséges reggelit: egy csésze tejbe, joghurtba áztatott müzli néhány szem aszalt szilvával a már kialakult aranyeres panaszok esetén is javasolt.

Ugyancsak hasznos a rendszeres testmozgás, amely a beleket is jobb teljesítményre készteti, ráadásul véd az elhízás ellen. Aranyeres problémákkal azonban a nehéz súlyokkal végzett sportok kerülendők, mivel a hasüregi nyomás fokozása révén a betegség kiújulására hajlamosíthatnak.

Kolimár Éva